A Hold
Csillogó testeden az éjszaka varázsa tükröződik.
Nem mozdulok,
csak nézlek.
Az ablakból a Hold eltűnik,
odébbáll szégyenlősen,
pajkosan mosolyogva,
csendben,
mint aki tud valamit.
Mint aki látta, mikor ajkam
hófehér melleidhez ér,
lágyan
átadva szívem melegét
remegő testednek,
vagy tétova parancsát
gyengéd kezeknek,
hogy szíved mindent megbocsát,
csak csókjaim mind lejjebb
és lejjebb égjenek.
Hol vágyak tengerében
a legmélyebb pont,
hol szenvedély virága
mézédes nektárt ont,
és én merültem el benne,
ki tudja hányadszor.
Mohol, 2005. augusztus 26.
