Szemeim becsukom
Leülök asztalomhoz.
Már ki tudja, hányadik cigarettám füstöl el
betöltve a szobát fanyar illatával,
halk zene szól,
benne néma a hang,
hisz a magánynak nem kell a szó.
Csak a zene.
Társnak most az is nagyon jó nekem.
Gondolkodom.
Életemről,
a múltról,
jelenről,
és hogy mit hoz majd a jövő.
Sorsom könyvében mi az,
mi előre meg van írva,
mely oldalak vannak
könnyekkel átitatva,
és vajon hány oldalas lehet.
Mennyi benne a tél,
mennyi a kikelet.
A zene meg csak szól.
Benne egy gitár hangja
sír a távolból,
mély dobszó halkan sétál mellette.
Szívem átveszi a ritmusát,
és míg bután követ minden dobbanást,
olykor beugrik egy emlék,
ráül mellkasomra,
nem érzi, hogy csak kínoz,
hogy már régen elég.
Felveszem a gitárom,
a húrok élesen vágnak ujjaimba.
Jó ez az érzés,
és én minden pillanatát imádom,
mikor a dallam
belekeveredik a füstbe,
halkan.
Szemeim becsukom,
és eljátszom az életem.
Mohol, 2005. augusztus 19.
