kavicsok II. milliárd évet megélt hullócsillag utolsó robbanásánál szőtt pókháló gyémánttá égve megmarad valahol a föld mélyén aszott korhadó csontok között hol valaha egy szív dobogott harangok kondulnak a csendben síró hangjukat messze viszi a szél magas falú várak dőlnek össze világok válnak kárhozottá megszakad egy érző szív húrja többé nem zenél megálmodtam a világom fekete lesz benne minden fekete rózsa nyílik majd odakinn a kertben észrevenni senki sem fog már beleittam az életembe keserű mohol, 2006. május 24.